Fejér megye és Székesfehérvár néprajzát bemutató, 2009-ben megnyílt kiállításon a hagyományos paraszti kultúrában használatos tárgyak útját követhetjük nyomon megalkotásuktól az árucserén át használatba kerülésükig.

Képet kapunk a tárgyak készítéséről és készítőikről: a céhes keretek között dolgozó különböző mesterségek művelőiről, a céhek belső rendjéről, szabályairól. Ízelítőt nyújt a kiállítás a múzeum gazdag céhes emlékanyagából, felsorakoznak a céhekkel kapcsolatos tárgyak: zászlók, pecsétek, ládák, korsók, vándorkönyvek, céhlevelek, cégérek, céhbehívó táblák.

Állandó kiállítási helyet kapott a múzeum néprajzi gyűjteményének egyik becses tárgya, a székesfehérvári vastuskó is. Ez a vasszegekkel borított faág egykor a székesfehérvári városkapuban volt felállítva, s a várost érintő vándorló céhlegények egy-egy emlékszöget ütöttek bele. A hagyomány szerint az 1842-es évszámú rézpénzt Petőfi Sándor szegezte székesfehérvári vándorszínész korában a tuskóra.

Az árucsere alkalmai

A tárgyak sorsát nyomon követő kiállítás következő állomása az árucsere alkalmait, a vásárokat, piacokat mutatja be. Mézeskalácsos, késes és kékfestő sátor idézi a régi vásárok hangulatát, s itt kaptak helyet a Közép-Dunántúl 19. század végéig legjelentősebb fazekas központjában, Csákváron készült használati edények is. A településen a mesterség valamennyi ágát művelték: a tűzálló fazékfölddel dolgozó fazekasok, korsósok, tálasok és kályhások is dolgoztak itt. A csákvári edények között a legnagyobb híre és elismerése a csíkos fazekaknak volt. Változatos méretű és színű példányaival ugyancsak találkozhatunk a kiállításban.

Tárgyalkotó pásztorok és parasztok

A tárgyak alkotói között előkelő hely illeti meg a művészkedő, ügyes kezű pásztorokat, különösen a juhászokat. Fejér megye déli részén, a Mezőföldön a 19. században nagyon fontos és virágzó gazdálkodási ágazat volt a juhászat. A tárlaton nemcsak a pásztorok által mesterien megfaragott használati és dísztárgyakat csodálhatjuk meg, hanem betekinthetünk mindennapi életükbe, munkájukba is. A tárgyalkotás jellemző paraszti szerszámát, egy különösen igényesen kialakított, egyedi faragószéket is láthatunk. A „mű” Tabajdról került a múzeumba. Felirata tanúsága szerint 1916-ban készítette Kiss Ernő. Érdekessége, hogy nemzeti jelképeink sorát ábrázolta rajta alkotója: a piros-fehér-zöldre festett faragószék huszárfejben végződik, a lábítójaként szolgáló része egy faragott sarkantyús huszárcsizma, elülső oldalán a koronás magyar címerrel.

A népművészet mai folytatói

A kiállítás újszerűsége, a megszokottól való eltérése mutatkozik meg abban is, hogy a tárgyalkotó hagyományt nem egy lezárt, befejezett emlékként fogja fel. A tárgyalkotó hagyomány folytatóiként a ma élő Fejér megyei népművészek, népi iparművészek alkotásaiból is láthatunk ízelítőt – bizonyítékot a hagyományos formák, minták továbbélésére, mai átfogalmazására.

A NÉPSZOKÁSOK TÁRGYI VILÁGA

A bodajki búcsújárás

A tárgyak útjának utolsó állomását azok használatba kerülése, a mindennapok és az ünnepek világában elfoglalt helye jelenti. A kiállítás második termében a hagyományos népéletnek ezt a területét járhatjuk be. A vallásos ünnepek közül a bodajki búcsújárást idézzük fel, amint éppen két, ünnepi viseletbe öltözött (egy móri és egy Székesfehérvár-felsővárosi) asszony a kegytemplom felé tart. A háttérben a búcsúban készült régi és közelmúltbeli fotókon láthatjuk az ünnepi eseményt.

A mohai tikverőzés

Az esztendő jeles napjainak bemutatása egy nevezetes Fejér megyei farsangi szokással, a máig élő mohai tikverővel kezdődik. Farsang utolsó napján, húshagyókedden a Székesfehérvárhoz közeli Mohán legények egy csoportja álruhát ölt: néhányan bohócnak, ketten lánynak öltöznek, egy legény szalmatörök, egy pedig kéményseprő jelmezt vesz fel. Házról házra járják a falut, a bohócok a kezükben lévő láncos bottal megpiszkálják, megütögetik a tyúkokat, hogy jól tojjanak. A tyúkokat is és a háziakat is – különösen a nőket – bekenik korommal. Mindezért tojást kapnak, amiből este mulatság keretében rántottát készítenek. A télűző tikverőzés szokása egykor elterjedt volt a Móri-völgy és a Velencei- tó környékének számos településén, de mára már csak Mohán él. Népszerűsége és a húshagyókor idelátogatók létszáma évről évre növekszik.

A húsvéti sibálás

Az év jeles napjainak bemutatása a húsvéttal folytatódik. A megye szlovák nemzetiségű településein húsvéthétfőn nem locsolkodás, hanem sibálás járta: a legények fűzfavesszőből készült sibával, korbáccsal megveregették a lányokat, hogy egészségesek maradjanak. A kiállításon bemutatott korbácsok Pázmándról valók.

Karácsonyi szobabelső

A karácsonyi ünnepkört egy berendezett tisztaszoba tárja elénk. A karácsonyi abrosszal letakart asztalnál ülő gazda és felesége éppen a bábtáncoltató betlehemesek előadását figyeli. 

A kiállítás utolsó része a területünkön legnépszerűbb szentek életét, kultuszát idézi fotók, tablók segítségével. Aki jobban el szeretne mélyülni a kiállítás témájában, megteheti, hiszen két nagyméretű képernyőn néprajzi filmeket tekinthet meg, a kiállítótérben lévő számítógép segítségével pedig tovább kalandozhat a tárgyalkotó hagyomány világában.