Átmenetileg zárva.
A Deák Dénes műgyűjtő hagyatékából válogatott tárlat
A cím utal a 2016-ban megnyílt korábbi tárlatra, melyet a gyűjtő halála 25. évfordulója kapcsán rendeztünk. Időközben azonban sok főmű is hazaérkezett, melyek abban az évben Bécsben és Brüsszelben szerepeltek kiállításokon (Rippl-Rónai József, Tihanyi Lajos, Kádár Béla, Kövesházi Kalmár Elza alkotásai). Így mostantól teljesebb képet tudunk adni az értékes gyűjteményről.
A több, mint négyszáz alkotás – 271 festmény és grafika, 52 szobor, 80 érem és plakett, 6 iparművészeti alkotás – jó keresztmetszetet ad a huszadik század magyar művészetéről. A gyűjtemény kiemelkedő egységei Mednyánszky László, Rudnay Gyula, Farkas István, Márffy Ödön, Czóbel Béla, Barcsay Jenő, Anna Margit, és Gyarmathy Tihamér műveinek csoportjai. Tőlük nagyobb számban mutathatunk be műveket.
Az újjárendezett tárlat korábban be nem mutatott alkotások segítségével kíván emléket állítani az elmúlt években elhunyt művészeknek, akikkel a gyűjtő személyes jó barátságot is ápolt: Deim Pálnak (2016-ban hunyt el), akinek tíz alkotása és Swierkievicz Róbertnek (2019-ben hunyt el), akinek tizenhét műve szerepel az új kiállításban.
A XX. századi magyar művészetet felsorakoztató kollekciók között jelentős helyet foglal el Deák Dénesé, melynek szellemisége leginkább a pécsi Modern Magyar Képtáréval rokon. A gyűjtemény az 1900-as évektől körülbelül 1960-ig teljességében mutatja be, ha nem is mindig kulcsdarabokkal, a magyar festészetet.
Rippl-Rónai József, Nagy Sándor, Mednyánszky László alkotásokkal indul, Gulácsy Lajos munkákkal folytatódik, felvonultatja a Nyolcak több tagjának, Tihanyi Lajosnak, Orbán Dezsőnek, Czigány Dezsőnek, továbbá Kernstok Károlynak a műveit. Szerepelnek benne a legnevesebb két háború közötti festők, Ámos Imre, Egry József, Farkas István, Nagy István, Vajda Lajos alkotásai, az európai iskolások, Anna Margit, Bálint Endre, Korniss Dezső, Marosán Gyula stb. képei, valamint a Kállai Ernő körül csoportosuló absztraktok (Gyarmathy Tihamér) és természetesen Barcsay Jenő, Bene Géza s az 1965 körül induló Deim Pál festményei.
A gyűjtemény sajátossága, hogy rendkívül gazdag csendéletekben (többek közt: Czigány Dezső, Perlrott Csaba Vilmos, Márffy Ödön, Kmetty János, Bornemisza Géza, Czóbel Béla alkotásai) és portrékban (többek közt: Tihanyi Lajos, Rippl-Rónai József, Mednyánszky László, Nagy István munkáit kell kiemelni).
Hangsúlyozva, hogy Deák Dénes elsősorban festményeket gyűjtött, külön kell szólnunk a szobor- és éremanyagról, mely zömmel szintén a két háború közötti időszakból való. Szerepel a kollekcióban Vedres Márk, Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc néhány kisplasztikája, Pátzay Pál egyik legsikeresebb, szinte minden modern anyagot bemutató múzeumban megtalálható Fésülködője, továbbá Kerényi Jenő kevésbé ismert, enyhén art decós, nagyon mozgalmas-látványos Táncosnője és a szecessziós-expresszív stílusban mintázó Kövesházi Kalmár Elza Táncosnője. Az érmek és a plakettek közül Beck Ö. Fülöp, Vedres Márk, Medgyessy Ferenc, Borsos Miklós és Csíkszentmihályi Róbert munkái érdemelnek említést.
(Lóska Lajos 1988-as katalógus bevezetője alapján)
A képtár Deák Dénes örökségét és a gyűjtemény sajátosságait figyelembe véve kortárs művészek alkotásaival folytatni kívánja a kollekció bővítését. Vásároltunk alkotásokat Hegedűs 2 László, Szikora Tamás és Ujházi Péter festőművészektől, valamint a Székesfehérvár Megyei Jogú Város által is támogatott Móri Művésztelepen készült munkákból: Gallusz Gyöngyi, Sóváradi Valéria, Tornay Endre András és több székesfehérvári művész alkotásai kerülhettek gyűjteményünkbe.