(Fotó: Aracsi Norbert)

Amikor a díjról kérdezem, azonnal a csapatát említi: büszke a közösen végzett munkájukra. A fa- és bútorrestaurátor művész két évtizede a múzeum kötelékében ad új életet a műtárgyaknak, de otthonában is szívesen kísérletezik bútordíszítési technikákkal.

Értek-e már gyermekkorodban olyan benyomások, élmények, melyek indíttatást jelentettek a későbbi pályaválasztásodhoz? 

Mindkét nagypapám szeretett barkácsolni, már gyerekként csodálattal figyeltem a tevékenységüket, sok időt töltöttem a műhelyükben. Az egyik nagyapám bőrdíszműveskedett, saját maga készítette az ostorokat, amiket utána értékesített és az ostornyeleket is ő esztergályozta. Ott már így megcsapott a fa illata.
Voltam olyan szerencsés, hogy nekem még a technika óra az tényleg technika óra volt az általános iskolában, megismerkedtünk az alap szakmákkal: elektronika, könyvkötészet, sokat barkácsoltunk fával is. Ott már egyértelműen éreztem, hogy ezek a lehetőségek, amik a fában rejlenek, mennyire sokat jelentenek nekem. Ekkor olyan hetedikes lehettem. Jobban elmélyedtem a témában, otthonra is szereztem be szerszámokat, alapanyagokat. 
Jött a pályaválasztás ideje, akkor már nem volt kérdés, hogy milyen irányban szeretnék tovább haladni. Így a faipari szakközépbe jelentkeztem, és ott is végeztem. 

Horváth Csaba számára nem volt kérdés a pályaválasztás (Fotó: Aracsi Norbert)

Merre vezetett onnan az utad tovább? 

Faipari mérnök szerettem volna lenni Sopronban. Fel is vettek az egyetemre, ott a matematikával gyűlt meg a bajom, sokadik nekifutásra sem sikerült a szigorlatom például. El is ment a kedvem a mérnöki pályától. Láttam, hogy mennyire száraz téma, minden csak a számítógépekről, a programokról szól, kevés a gyakorlat. Miután otthagytam ezt a pályát, utána kerültem a mostani Szent István Király Múzeumba. 

Itt milyen feladatokkal kezdtél? 

Egy hagyományos újsághirdetésben kerestek asztalost a restaurátor műhelybe, 4 órában. Megpályáztam ezt az állást, szerencsére fel is vettek és 2005. október 1-jétől munkába álltam.

Akkor ennek valóban kerek évfordulója közeleg. Gondolom hamar kiderült, hogy azért te annál kreatívabb és sokrétűbb vagy, mint amire először szánt téged a munkaköröd. 

Igen, először nekem is meg kellett szoknom ezt a teljesen új miliőt, a munkabeosztást, a munkakörülményeket, illetve ki kellett alakítanom egy műhelyt, mert előtte már nagyon régóta nem volt aktív fás kolléga a múzeumban. Sokáig csak 4 órában dolgoztam, de ahogy tudtam bizonyítani az alkalmasságomat, úgy nyíltak meg a lehetőségek előttem. 6, majd 8 órás álláshelyem lett, majd tanfolyamokra is beiskoláztak, ezt követte az egyetem. 

Az elmúlt húsz évből mik voltak kedvenc tárgyaid, amikkel dolgoztál, vagy feladatok, amikre különösen büszke vagy? 

A cecei Csók István Emlékmúzeum felújításra került a 2010-es években. Hatalmas bútorgyűjteménye volt Csók Istvánnak, szerette ezeket a bútorokat. Viszont az épület, a bútorállomány és a teljes berendezés nagyon rossz állapotban volt akkor. Bekerültek a Rendházba, illetve a műhelyembe, és ezekkel én évekig dolgoztam. Sok igazi bútorkülönlegesség is volt ezek között a tárgyak között is, és ezekkel lett visszarendezve a felújított épület és a megújított kiállítás. 

A cecei Csók István Emlékház (Fotó: szikm.hu)

Büszkén emelem ki a céhláda gyűjteményünket, ami a néprajzi gyűjteményünk egyik ékessége, azok is nagyon érdekes tárgyak. Millió féle van, mindegyik mester, főleg az asztalos próbálta megmutatni sokoldalúságát. Nagyon érdekes zárakat kaptak ezek a ládák, szépen kutatható a történetük. Egy pályázat keretein belül ebből restauráltam még korábban 12-t, de azóta is vannak még olyan céhládák, amik restaurálásra várnak. 

Külső szemlélőként a restaurálás folyamata picit hasonlít arra, mint amikor az orvosok műtenek: minden egyes mozdulatnak tétje van és nagyon fontos. Ezt a fajta felelősséget te érzed munka közben? 

Igen, sőt mondhatni egy restaurátor minél többet tud a szakmájáról, annál óvatosabb! Hiszen tisztában van azzal, hogy ezek a tárgyak egyszeriek és megismételhetetlenek, sok történelmi vonást őriznek, és úgy is állunk neki a munkáknak, hogy tudományosan és művészetileg is minden lépés megalapozott legyen. 

Gondolom minden tárgytípus esetében más a munkafolyamat. Tudod-e egy picit nekünk ismertetni, hogy mégis hogyan zajlik általában restaurálási folyamat, milyen előkészületeket igényel? 

Nem rontunk ajtóstul a házba. Először felmérjük, kiválasztjuk a tárgyat, fotókat készítünk róla. A szakma szakértőjével átbeszéljük a lehetőségeket: etnográfussal, művészettörténésszel, régésszel egyeztetünk, hogy a restaurálási terv hogyan épüljön fel, mi legyen a végeredmény. Ő is sok információt tud a tárgyról, ezeket át szoktuk beszélni, utána kezdődik el a restaurálás, de ez is csak dokumentációkkal. Lefotózzuk a kezdeti átvételi állapotot, mérünk, anyagvizsgálatokat végzünk, mintát veszük a tárgyból. Ezek tudatában, ezek kivizsgálása után haladunk tovább a restaurálás megtervezésével. A restaurálás során a tisztítással kezdünk, ez is egy kényes folyamat, mert visszafordíthatatlan, információkat távolítunk el. A szennyeződések is sokszor információkat jelentenek. Ennek tudatában haladunk mi is tovább. Restaurálás után, illetve a folyamat közben is készülnek munkafotók, a végén pedig záró fotó. Utána megy a kiállításba vagy a raktárba. 

Céhláda a néprajzi gyűjteményben (Fotó: szikm.hu)

Bizonyos szempontból ez egy alkotó folyamat, és mint ilyen, nem mindegy, hogy milyen környezetben végzitek. Neked mennyire fontos a munkakörnyezet? 

Fontos egy jó műhely. De valamikor arra vagyunk kényszerülve, hogy helyszínen dolgozzunk, egy tájházban, vagy egy kiállításban, főleg nagyobb tárgyakkal, bútorokkal. Alkalmazkodni kell ehhez, és ha úgy adódik, akkor kitelepülünk, visszük ládákban a szerszámokat, szorítókat, ragasztókat, és ott a helyszínen oldjuk meg a munkát. De minden restaurátor álma az, hogy a saját műhelyében dolgozhasson. 

A tárgyak fényérzékenységét is figyelembe kell vennetek munka közben? 

Igen, a műhelyablakok is fényvédő fóliával, UV szűrős fóliával vannak ellátva, a műhelytérben minimális az UV sugárzás. A legfényérzékenyebb a textilrestaurálás, fotórestaurálás – ezzel mi viszonylag ritkán foglalkozunk. Illetve a restaurálás folyamata szerencsére korlátozottabb időtartam a raktározáshoz vagy kiállításhoz képest, így belefér, hogy az ideálisnál valamivel több fény érje a tárgyat a sikeres végeredmény érdekében. 

A munkafolyamat során mik a kedvenc lépéseid, eszközeid? 

Szeretem a kiegészítéseket, tehát amikor egy tárgyról leesetek a díszítő faragások vagy eltűnt a lába, egy esztergált láb, vagy egy faragott láb, és azokat a meglévő alapján, vagy analógiák alapján nekem el kell készítenem az eredetivel azonos fafajból, azonos technikával. Ez mindig nagy kihívás. Vagy mondhatnám az interziát is, ami egy komplex díszítmény. Ezeknek az elkészítése, rekonstruálása mindig izgalmas feladat, valamikor többször neki kell futnom, hogy tudjam az eredetivel megegyező színvonalat hozni – mert az nagy sikerélmény. Ha nem a szakterületembe vág, sosem szabad erőltetni. 

A díjátadón (Fotó: MNM KK MNM/Schumy Csaba)

Beszélgetésünk apropója, hogy részesültél egy komoly szakmai elismerésben, amihez ezúton is gratulálok. Hogyan tovább az úton? Milyen szakmai álmaid vannak? 

Nagy meglepetést okozott számomra a díj. Lendületet és további kitartást ad! A Szent István Király Múzeum restaurátor csapatával jelentős állományvédelmi munkát végzünk – erről még nem is beszéltem. Összesen 26 műtárgytérben végzünk prevenciós jelleggel hetente méréseket, ellenőrizzük azokat a tárgyakat is, amelyek ki vannak adva kölcsönbe más intézményeknek. Ez sok utánajárást és energiát felemésztő munka. Ez a díj valamelyest visszajelzés is, illetve biztatást és energiát ad. 

Az otthonodban vannak-e olyan tárgyak vagy bútorok, amelyek a te kezed munkáját dicsérik? 

A szívem csücske a hobbiasztaloskodás több mint harminc éve. Otthon készítek saját használatra a családnak mindenféle bútort, ilyenkor ki szoktam próbálni azokat a technikákat, amelyekkel a régi bútorokon is találkozok. Szeretek fafaragással foglalkozni, intarziázni, van faesztergagépem is, újabb és újabb technikákkal szívesen kísérletezek.