Barta Lajos művészete

 

A tavasz témáját többféleképpen képes a művészet feldolgozni. Van, akinél a tavasz színkavalkád, van, akinél egy virágzó rét bárányfelhőkkel, és van, akinél egy érzés megfogalmazása egy erőteljes formában. Utóbbiak közé tartozik Barta Lajos, a 20. századi magyar absztrakt művészet egyik legjelentősebb alkotója. Életéről, művészetéről, dilemmáiról, Tavasz című alkotásáról szól blogbejegyzésünk, amelyben megemlékezünk az idén elhunyt német Barta-kutatóról, Dr. Ulrich Winklerről is.

Barta Lajos (1899, Budapest – 1986, Köln) 1915–1916-ban kezdte művészeti tanulmányait Telcs Ede mellett, majd 1917-ben Iglón faipari iskolában művészi fafaragást tanult, így korán kapcsolatba került a népművészet ornamentális örökségével is. 1935-ben Aba-Novák Vilmos magániskolájába járt, korai szecessziós és klasszikus stílusa egyre expresszívebb lett. 1938 és 1943 között Párizsban élt, ahol megismerkedett a szürrealizmussal. Az igazi művészi önmagára-találáshoz az ott töltött évek tanulságai és Rozsda Endre festőművész (akihez 1932-től szoros barátság fűzte) hatása kellett. Barta művészetének nagy fordulata 1943-ban következett be, ekkor születtek első nonfiguratív kísérletei A Kompozíció III. – Éneklő madár című munkáját tekintette első absztrakt szobrának, amelyet az általa mesélt anekdota szerint egy Chopin-mazurka hatására mintázott meg. A modern magyar képzőművészet évtizedeiben ő volt az egyik legfontosabb kezdeményező; nélküle a nonfiguratív szobrászat hazai története aligha képzelhető el.

1946-tól 1948-ig a II. világháború utáni fontos szellemi és művészeti alkotó közösség, az Európai Iskola tagja volt. Az Európai Iskola művészeinek föllépése a korábbi meglehetősen konzervatív szemlélettel szemben egyfajta szellemi forradalmat jelentett. Különösen igaz volt ez a szobrászatra. Bartát az organikus, lágy, képlékeny hatást keltő, lehetetlen egyensúlyi helyzetek izgatták.

 

Az Európai Iskola története azonban hamar lezáródott. 1949-től nem csak az emberek szabad mozgását tette lehetetlenné a hatalom, hanem ugyanolyan szigorral szabályozta a szellem, a gondolat szabadságát is. Ettől kezdve kiállításokon csak olyan művek kaptak helyet, amelyek megfeleltek a párt által megfogalmazott tartalmi és formai elvárásoknak. Barta pont ekkor, 1949-re talál rá egyéni, absztrakt művészi stílusára, ennek az alkotói periódusának egyik emblematikus műve a Hullám (1949).

Az 50-es években kettős életet élet: műtermében tovább folytatta nonfiguratív, a dinamikus-ritmikus elemek összjátékára épülő sorozatát (pl.: Egyensúly, 1950), a nyilvánosságtól elzárt rajzaiban megőrizte művészi hitelességét, légies absztrakt műveket készített. Ezzel egyidejűleg szobrászként a hivatalos pályázatokon szocreál tervekkel jelentkezett (pl.: A tudás hatalma, 1951).

  [gallery ids="3103,3104" type="rectangular"]

Az 1956-os eseményeket követően a politika kísérletet tett arra, hogy nyitottabb közéleti, művészeti gondolkodást tegyen lehetővé. Ennek a gesztusnak a következménye az 1957. április 20-án, a Műcsarnokban megnyílt Tavaszi Tárlat, ahol összesen 654 alkotást mutattak be. A szocialista realizmus mellett a naturalizmus és az absztrakt művészet is teret kapott. 1957. június 16-ig közel hetvenegyezer látogató tekintette meg a kiállítást. A kádári politika félelmei beigazolódtak, a túl nagy nyilvánosság, a szabad művészi gondolatok térnyerése nem szolgálta az új rendszer érdekeit, ezért kiállításra össztűz zúdult. Absztrakt műveket innentől kezdve nyilvános kiállításon nem lehetett bemutatni.

Barta 1956 után újrakezdte szabad szobrászi tevékenységét, koncentráltan és intenzíven alkotott. Az 1956 és 1958 közötti időszak volt egyik legfontosabb alkotói periódusa, ekkor alkotta meg absztrakt szobrainak egyötödét, mintegy 40 munkát. A Tavaszi Tárlaton az „absztrakt teremben” ő is bemutatta néhány művét.

 

Ebben a termékeny időszakban készült a Tavasz (1958) című bronzszobor is, Barta Lajos főműveinek egyike. A Tavaszt több méretben is megalkotta. Kisplasztika változata megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában és számos magángyűjteményben. Háromméteres monumentális változatát Németországban, a siegeni főiskolán avatták fel 1982-ben. A Szent István Király Múzeum a mű középméretű változatát őrzi.

A szobor terve egy zenei élményhez kötődik: Arthur Honegger Jeanne d’Arc történetét feldolgozó oratóriumához. A zenemű olyan nagy hatással volt a művészre, azonnal papírra vetette érzéseit (a későbbi plasztika vázlatát), a rajz hátoldalát pedig felirattal és a keletkezés idejével látta el.: „Johanna a máglyán, Honegger, 1958. IV. 1.”

Barta a máglyahalálra ítélt fiatal lány történetében saját témáját fedezte fel: az alkalmazkodás, művészi meggyőződés megtagadása és a hősies bukás dilemmáját. A drámára a plasztika főnézetét meghatározó kereszt emlékeztet. A Tavasz címet Barta utólag, már a németországi emigráció idején adta a műnek. Bartát elsősorban statikai problémák érdekelték, szobrai nem egyszer kihívóan szembeszegülnek a gravitáció törvényével. Szobrászatának központi problémái az egyensúlyozás, a lebegés, a felfelé törekvés, mely lendületet hív elő. Barta mindig kerülte a pátoszt, műveit inkább a szellemesség jellemzi.

A művész 1962–63-ban hosszú nyugat-európai utazást tett. A 60-as évek közepére felismerte, hogy Magyarországon nem teljesedhet ki absztrakt művészete. 1948 és 1964 között csak csoportos kiállításokon szerepeltek művei, 1957 után pedig már azokon sem. A folyamatos küzdelmek, korlátozások miatt 1965-ben végül döntött: végleg elhagyta Magyarországot, és Nyugat-Németországba emigrált. A döntés nem volt egyszerű, hiszen 66 éves korában kellett mindent elölről kezdeni! A Bonnhoz közeli kisváros, Rolandseck művészközösségében kapott műtermet. Számos nagyméretű köztéri szobrot is létrehozott korábbi rajzai és szobortervei alapján. 1967-től gyakori párizsi tartózkodások mellett haláláig, 1986-ig, Kölnben élt. Németországban ismert és megbecsült művész lett.

Barta Lajos nemzetközi szempontból is fontos és számon tartott művészi hagyatéka 1986-ban a Szent István Király Múzeumba került. Kovács Péter, a múzeum korábbi művészettörténésze 1956 őszén ismerte meg Bartát. Szakmai és baráti kapcsolatuknak köszönhetően a művész emigrálásakor nagyobb letéti anyagot helyezett el a fehérvári múzeumban, az 1970-es évek közepén pedig elhatározta, hogy a fehérvári múzeumot teszi meg művészeti hagyatéka örökösévé, amit aztán az 1981. januári végrendeletében tett hivatalossá. Az intézményre hagyta mintegy 1000 grafikai munkáját és 200 szobrát. Halála évében emléktárlata nyílt múzeumunkban, 2015-ben pedig Variációk az absztraktra címmel a Csók Képtárban mutattuk be Kemény Judit és Barta Lajos művészetét.

 

Bartának eddigi legnagyobb retrospektív kiállítása 2013-ban volt látható a Rajna mentén fekvő Arp Museum Bahnhof Rolandseckben.

 

A tárlatot Dr. Ulrich Winkler német művészettörténész, Barta-kutató rendezte, aki évtizedeken át elkötelezetten dolgozott a magyar művészetért, különösen Barta Lajos életművének megismertetéséért. Ulrich Winkler 2020. február 26-án hunyt el, tragikus hirtelenséggel. Emlékét tisztelettel őrizzük.

   

-Izinger Katalin művészettörténész- Szent István Király Múzeum

Irodalom: Barta Lajos szobrai és rajzai. Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár – Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest, 1995 Lajos Barta. Wahlheimat am Rhein. Der Bildhauer und Zeichner. Arp Museum Bahnhof Rolandseck, Salon Verlag, 2013 Variációk az absztraktra – Kemény Judit és Barta Lajos művészete (kiáll. kat.), Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2015 Barta Lajos – Túlélési stratégiák. A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár és a kölni Martin Lantzsch Nötzel Alapítvány közös kiállítása (kiáll. kat.), Fővárosi Képtár, Budapest, 2019